Jóreggelt!

/Szia Anya!/

Ma reggel így ébresztettem Anyut. /Pár percre visszaszundizott./
Mikor kinyitotta a szemét, elsőre nem is talált. Há-háá!
Becsusszantam ide, mint parizer a szendvicsbe, és nagyon tetszett, hogy tudok állni, mivel olyan szűk a hely, hogy semerre nem dőlhetek el. Pont az én méretem.
Kb. 3 hónaposan jöttem rá, hogy állni milyen jó, de mivel magamtól még nem tudok feltápászkodni, csak néha segítenek a szüleim függőlegesen is körülnézni, érezni a saját súlyomat (most vagyunk 9 kiló felett). Annyira tetszik, hogy bármilyen hisztit el tudok napolni, mikor ácsoroghatok picit.

Apa jól letolta Anyut, hogy szerencse, hogy nem fejjel lefelé, vagy másik oldalon másztam le.
Szerinte a kiságyban lenne a helyem, de éjjel, ha megéhezem, Anyával együtt percek alatt elalszunk, és Ő sem kel fel, hogy átpakoljon ugye?
Nagyon szeretek velük aludni, ott sosem nyöszörgök, mivel kajnyújtásnyira (az én karom elég rövid) megtalálok mindent, ami a nyugalmamhoz kell. Tejet, összebújást, meleget, szuszogó /egyik oldalról horkoló/ hangokat. (Tegnap mondjuk Anya horkolt amolyan emberesen, nagyon ki volt ütve. Ennyire fárasztó lennék?)
Ha a rácsos ágyban ébredek, előbb fel kell zargatnom valakit /Anyát/, hogy ugyan tegyen már át hozzájuk, mert ott nem érzem jól magam. Akkor meg kapom a morgást ugye...